Csak egy nyár (első fejezet)

Mivel annyian követelték a folytatást, tessék itt van.

A Zsiguliban három srác verte az ütemet az aktuális olasz slágerre, amit egy nemrég beszerzett, másolt kazettáról játszott le a kalaptartóra helyezett Videoton magnósrádió. Óvodás koruk óta barátok voltak, mégis ez volt az első alkalom, hogy együtt indultak nyaralni. A fiúk arca zsibbadt mosollyal, az újdonsült szabadság varázsával telve nézték az elrohanó tájat. Ha le kellene írni a srácok kinézetét, egyszerű dolgunk lenne, mert pont olyanok voltak kívülről, mint annyi más fiatal abban az időben.

Az anyósülésen Ákos terpeszkedett, bár vastag csontozatával és jelentős izomkötegeivel akkor is sok helyet foglalt volna el, ha összehúzza magát. Természet adta erejével nem szeretett hivalkodni, jámbor volt, mint egy ökör (a vadabbik fajtából). Érdekesmód, a faterja büszkébb volt nagydarab fiára, mint az saját magára. El is zavarta a gyereket különböző helyekre küzdősportot tanulni, de a fiú inkább a repülőgépmodellezést szerette,  így hamar tovább állt.  Ennek ellenére minden honnét volt neki otthon valamilyen emlék, amivel a teljesítményét díjazták. Különböző övek, barna, fekete, pepita… Érmek, meg serlegek. Az öklözés mellett tartott ki a legtovább, de a sok kötöttség miatt, pár év múlva azt is feladta. A ring jártassága miatt ragasztották rá a Boxi becenevet, hogy még érdekesebb legyen x –szel írva.

A sofőrt, Gyulát, egyszerűen csak Gyulának szólították a többiek, de érdekesen, Gyuulaá-nak ejtve, az örökkévalóságnak átadva a matektanár Vendelbá’ beszédstílusát. „Gyuulaá! Fáradjon a táblához és ossza meg ezzel a tudatlan pórnéppel a megoldást!”

 Ez a felszólítás gyakorta elhangzott, hiszen jó feje volt a számokhoz, de emiatt nem érezte magát felsőbbrendűnek, sőt kissé feszélyezte, hogy kilógott a társai közül. – Gyuulaá! – verte vállon Boxi akkoriban. – Ne akarj olyan hülye lenni, mint én, nekem ebben már rengeteg munkám van, inkább segíts, hogy ne bukjak meg matekból! – és úgy is lett.

 Ráadásként Gyula nem csak a számokkal volt jóban, de a mechanikus szerkezetek sem okoztak számára nagy problémát. Ez akkor derült ki, mikor az apja hiába várta hetek óta Dezsőt, a szerelőt, hogy megjavítsa az MZ 125 TS-nek a váltóját. Ott árválkodott a kiszerelt motorblokk a műhely asztalán, mellette a meghozatott alkatrész, csak az nem volt, aki beszerelje. Gyula addig kerülgette, míg egyszer csak rászánta magát és hozzáfogott a javításhoz. Az apja igen meglepődött, amikor hazaérve azt látta, hogy a gyerek az udvaron pöfög a mocival. Hamar híre ment a sikernek, így az alig 14 éves fiú lassan átvette a helyét Dezsőnek, aki immáron nyugodtan támaszkodhatott a kocsmában. A környék összes rossz kerékpárját, ajtózárját és más, még megmenthetőnek ítélt szerkezetét már Gyula javította, ezáltal jelentős zsebpénz kiegészítésre tett szert, sőt a felvásárolt, majd megjavítottan eladott holmik néha több pénzt hoztak az asztalra, mint amit az anyja összegürcölt egy hónapban. Az apja sűrűn mondogatta neki, hogy egyszer még felakasztják az elvtársak, de Gyula csak mosolygott rajta.